Vedd és olvasd

A II. Vatikáni Zsinat Az Isteni kinyilatkoztatásról szóló határozatában olvashatjuk: „Krisztus hívei előtt szélesre kell tárni a kaput, hogy hozzájussanak a szentíráshoz.(…) Mivel pedig Isten igéjének mindenkor kezünk ügyében kell lennie, az egyház anyai törődéssel gondoskodik róla, hogy megfelelő és pontos fordítások készüljenek az egyes nyelveken, főleg a szent könyvek eredeti szövegei alapján.”

Az 1989-es változások után valóban szélesre tárult a kapu hazánkban, s ma már mindenki megvásárolhatja, és keze ügyében lehet a Szentírás.

De mit kezdjünk vele? Hiszen a Biblia keletkezésének korában élt emberek munkái, szokásai, szófordulatai, stb. számunkra sokszor távoliak, érthetetlenek. Hogy valóban megértsük a Szentírás üzenetét, ahhoz olyan szintű történelmet, irodalmat, az emberi kulturális örökséget tartalmazó műveltségre van szükség, amelyet kevesen tudnak megszerezni.

Tehát a Szentírást nem olvashatjuk úgy, mint egy regényt, amiből vagy megértjük az író üzenetét vagy nem, vagy tetszik, vagy nem.

Isten gondoskodott róla, hogy megértsük az üzenetét. „A Szentírás ugyanis Isten szava, mert ez van benne írásba foglalva a Szentlélek sugalmazására.” Ilyen világosan fogalmazza meg a II. Vatikáni Zsinat Az Isteni kinyilatkoztatásról szóló határozatában. Hasonló egyértelműséggel folytatja: „Kizárólag az Egyház eleven tanítóhivatalára van bízva az a feladat, hogy hitelesen magyarázza Isten írott vagy áthagyományozott igéjét.” Igen, szükséges a magyarázat, s az etióp udvari tiszttel együtt mondhatjuk „hogyan érteném, ha nincs, aki megmagyarázza nekem?” (ApCsel 8,31)

A II. Vatikáni Zsinat tehát javasolja a rendszeres szentírásolvasást és tanulmányozást. Ennek előmozdítása érdekében 1966-ban Bea bíboros tett lépéseket. Halála után Willebrands bíboros védnöksége alatt, 1969-ben Rómában Katolikus Bibliaapostolság Világszövetsége jött létre. Célja: „segítséget nyújtani a püspököknek, hogy megfelelhessenek annak a felelősségnek, amelyet a Biblia ismeretének és használatának terén hordoznak”.

Hazánkban Tarjányi Béla biblikus professzor 1989-ben kezdte el egy lelkes kis csapattal előkészíteni a bibliatársulatot 1989-ben. 1990. február 13-án került sor a Szent Jeromos Bibliatársulat ünnepélyes megnyitójára.

A bibliaapostolság kezdetei igazából visszanyúlnak a 20. század elejére. Az ausztriai Klosterneuburgban élt Pius Parsch atya nagyon fontosnak tartotta, hogy hívei megismerjék és megszeressék a Szentírást, ezért 1919-tól rendszeresen tartott bibliaórákat. Ennek hatására indult el elsősorban német nyelvterületen a bibliaapostolság mozgalom, majd terjedt el a világban.

Dicsérendő, ha valaki kezébe veszi a Szentírást, de sokkal hasznosabb, ha egy csoportban, közösségben olvassák együtt.

Egy ilyen közös bibliaolvasás annak az isteni igazságnak az élményszerű megtapasztalása, amit Jézus így fogalmazott meg tömören: „Mert ahol ketten vagy hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok közöttük” (Mt 18,20).

Hogyan történnek ezek a közös bibliaolvasások? A múlt században különböző bibliaolvasási módszereket dolgoztak ki. Ezeket lehet megismerni a gyakorlatban a Bibliaóra-vezetőképző tanfolyamokon.

Miért jó a közös bibliaolvasás?A plébániai életközösségekből áll. A különböző plébániai csoportok fő célja a testvéri közösséggé válás kell, hogy legyen, akármilyen közös érdeklődés vagy egyéb cél hozta is őket össze. Zenélés vagy bábozás, kézimunkázás vagy karitász, mind csak a fő célon belül valósulhat meg. Hiszen szem előtt kell tartanunk Jézus parancsát: „szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket” (Jn 15,12). Ha nem ez a fő cél, akkor összetűzések, széthúzások lehetnek egy-egy csoporton belül, vagy a csoportok között.

Ehhez a testvéri közösséggé váláshoz segít hozzá a közös bibliaolvasás.

Egy-egy szentírási résszel való foglalkozáson mélyebben megismerhetjük az isteni igazságokat.

Azok a sokszor hallott szentírási részek, amelyeket vasárnapról vasárnapra, évről évre hallunk, a beszélgetés során megszólítanak, szembesítenek, elgondolkodtatnak, és lassan, de alakítják, formálják a gondolkodásunkat. A kapcsolatok elmélyülnek, a tagok erősítik egymás hitét, s ez tevékeny szeretetté, egymás és mások iránti figyelmességgé, segítőkészséggé is válik.

Minden közös bibliaolvasáshoz szükségesek a következők:

A vezető felkészülése:

– A vezető válasszon ki egy szentírási részt, s ezt lehetőleg másolja egy A4-es lapra, hogy minden résztvevő kézhez kaphassa, s ebből tudjanak dolgozni. Ha ez nem lehetséges, mindenki kezében legyen Szentírás.

– A vezető próbáljon tájékozódni a szöveggel kapcsolatosan Bibliakommentárokból.

– A vezető imádságban gondolja végig a választott szöveget és kérje a Szentlélek segítségét.

A közös munka:

– Az összejövetel imádsággal kezdődjék és fejeződjék be.

– A közös bibliaolvasás legfőbb célja, hogy mindenki megtalálja, mire hívja őt az Úr az adott szentírási szövegen keresztül.

Kedvcsinálóként álljon itt egy minden csoport számára használható segítség:

Bibliaolvasás csoportos beszélgetéssel

A közös bibliaolvasás legegyszerűbb (alapvető) formája Tarjányi Béla biblikus professzor útmutatása alapján

Ima – A résztvevők közös imával vagy énekkel Isten jelenlétébe helyezik magukat, kérik az ő kegyelmét és a Szentlélek világosságát egymás számára.

A szöveg elolvasása – A vezető megadja a szöveg fejezet- és versszámát (ha nincs előre fénymásolt lap); megvárja, amíg ezt mindenki megtalálja. Megkéri a csoport egyik tagját, hogy (szépen, tagoltan) olvassa fel a szöveget. Ezt rövid csönd követi.

Az Ige megosztása – A résztvevők hangosan felolvasnak egy-egy szót vagy néhány szavas szövegrészt, amely különösen sokat mond számukra. Minden felolvasott rész után csend következik, s ezalatt mindenki kétszer-háromszor megismétli magában az elhangzott szavakat, hogy azok beléje ivódjanak. (Ez a csendes odafigyelés és ismételgetés igen fontos; kellő időt kell rá hagyni!)

A kegyelem megosztása – A résztvevők elmondják, hogy a szentírási szakaszból miért éppen azt a szöveget, szövegrészt emelték ki, amelyet felolvastak: mi ragadta meg őket, milyen személyes megszólítást, ösztönzést kaptak az általuk kiemelt szöveg révén.

Hálaadó ima – A résztvevők közös imában vagy énekkel hálát adnak a közösségben kapott kegyelmekért.

Megjegyzések: A közös szentírásolvasásnak ez a legegyszerűbb és legalapvetőbb formája. Nagyon alkalmas arra, hogy bármilyen közösség (család, baráti kör, mozgalmak, szerzetesek, papi összejövetelek stb.) programjainak állandó része legyen, és a közösségben az egységet és összetartozást növelje, elmélyítse. A lényege, hogy a Szentírás által kapott kegyelmeket, erőt és világosságot nem tartjuk meg magunknak, hanem kölcsönösen megajándékozzuk egymást. Minden megszólalásunk vallomás is egyben, amely bátorítja, megerősíti és segíti társainkat. Fontos, hogy ne prédikáljunk a többieknek, hanem a lelkünket tárjuk fel; amikor pedig a másik megszólal, teljes odafigyeléssel és várakozó szeretettel fogadjuk azt, amivel megajándékoz bennünket.

Az ajánlott létszám 6-8 fő (de több is, kevesebb is lehet); mindig legyen valaki, aki tapintatosan irányítja a csoportot, és figyel az időre is (összesen 10-20 perc).