Bátran odaadni az életet
Minden ember hivatása az, hogy nagylelkűen odaadja az életét Istennek és testvéreinek. A küldetésünk tehát egy irányba mutat, csak útjaink különbözőek.
Engem a papságra hívott meg az Úr, már lassan húsz éve, hogy a szívemre beszélt. Éppen befejeztem az általános iskolát, amikor Kőszegen egy hivatástisztázó lelkigyakorlaton meghallottam az Isten hívását. Egy szentségimádás alatt egy belső hangra lettem figyelmes: „Te az én szolgám leszel.” Hallottam, de megrémültem tőle; az egész olyan váratlan és félelmetes volt.
Így próbáltam minél mélyebbre elásni a szívemben és úgy tovább menni, mintha meg sem történt volna. Egy ideig sikerült is megfeledkezni róla, közben folyamatosan ministráltam, plébániai ifjúsági csapat tagja voltam, cserkészkedtem. Aztán eljött a pályaválasztás ideje, de még ekkor sem gondoltam, hogy esetleg a papság irányába kellene elindulnom. Mígnem közvetlenül az érettségi előtt elmentem a Győri Szeminárium nyílt napjára, ahol már nem először fordultam meg; és mindig, ahogy most is megfogott valami. A lényeg azonban a hazaúton történt. Az akkori káplánunk az autóban egy egyszerű kérdést tett fel, ugyanis látta rajtam a papi hivatás jeleit: Miért nem megyek el papnak? Mi az, ami akadály számomra; hogy ebbe az irányba induljak el? Erre a kérdésre nem tudtam válaszolni; illetve tudtam, hogy tulajdonképpen semmit nem tudok felhozni a papság ellen. Akkor, ott döbbentem rá, akkor vált világossá, hogy merre kell indulnom. Úgy szálltam ki az autóból, hogy pap leszek. Azon az estén megtelt a szívem örömmel, ujjongott a lelkem: felismertem a hivatásomat.
Elindultam az úton: hat év szeminárium, papszentelés, hat kápláni év, tanulmányok folytatása. Hála van a szívemben Isten felé: már eddig is százannyit kaptam az Úrtól, mint adtam. A mai napig hiszem és tanúsítom, hogy jósága és irgalma mindig velem volt. Akkor is, amikor hűtlen voltam Hozzá, amikor elestem felsegített és erőt adott továbbmenni. Hálás vagyok szüleimért, testvéremért, családomért, hitoktatóimért, papjaimért, cserkésztestvéreimért, tanáraimért és mindenkiért, aki hitével, jóságával, tanúságtételével, bátorításával, szerető jelenlétével részese volt papi hivatásom alakulásának és eddigi papi szolgálatomnak.
Az Isten Téged is meghív arra, hogy add oda az életed. Ha már megtaláltad helyedet az életben, és béke van a szívedben légy te is hálás és hűségesen tarts ki az úton. Ne gondold, hogy más úton jobb lenne. Ahova az Isten állított, ott kell állnod. Akkor is, ha nehéz, számodra ez az üdvösség útja. Légy élő kapcsolatban Isteneddel, ha elestél fogadd be újra és újra az Ő végtelen irgalmát és felegyenesedve járd tovább a szeretet útját.
Ha még nem találtad meg a hivatásodat, akkor keresd az életedben a csendet. Keresd az Isten csendes jelenlétét. Figyelj a kis jelekre, amelyek a hétköznapokban hozzád szólnak. Kikérheted olyan ember tanácsát is, aki régóta ismer, látja az életedet és közel van Istenhez. Bárhol is légy, bármit is tegyél, élj mindig áldozatos szívvel, akarj mindent odaadni. A Szeretet Istenével a szeretet köt össze. Így hiszem, hogy idővel te is meghallod, megérzed Isten szavát; megérted akaratát, felismered tervét, melyet Rólad szőtt. Ha meghallod a hívást, ne félj, bízz Benne! Aki meghív az hűséges és mindig veled lesz. Csak akkor lesz értelmes, teljes, boldog az életed, ha bátran és nagylelkűen oda tudod adni Istennek és testvéreidnek. Én úgy gondolom, megéri!