Jézus titka: mit akart és ki volt Ő?
Horváth József
Hogy mi volt Jézus titka: mit akart és ki volt ő?
A választ megadni szinte meddő vállalkozás, mert háromezer karakterbe nem lehet belegyömöszölni az örökkévalóságot. Egyáltalán az idő és a tér világába sem lehet. Mert Jézus titkáról, meg arról, hogy ki volt ő és mit akart a teljes biblia és a szent hagyomány tanít. Biblia magyarázók és lelki írók a betűk milliárdjait rótták papiruszokra, pergamenekre és papírokra, mégse tudtak mindent elmondani.
Mi papok prédikálunk a templomban, a gyerekek hittant tanulnak az iskolában és a nagyrészükbe belehullott ige-mag soha nem kel ki. Ha kikelne, nem győznénk templomokat építeni, akkora lenne az igény az Istennel való találkozás helyére, ahol megélhetnék a misztériumot, meg persze papokra, akik jelenvalóvá teszik a misztériumot. De sajnos nem templomok építése, hanem inkább eladása, lebontása más célra való felhasználása folyik, mert elszivárgott valahova a hívők közössége, legalább is tőlünk nyugatra. A papok száma meg mindenütt drasztikusan fogy.
Miért? Sok oka lehet, de benne van az is, hogy meg akartuk magyarázni, értelmesen, okosan, teológiailag korrektül, hogy ki volt Ő és mit akart.
Tanítás lett belőle, meg ismeret és tudás. Jézus nem azt akarta, hogy „csak” tudjunk róla, hanem, hogy éljük az igét, vagyis tegyünk róla tanúságot. Jézus nem akart csak ismeret lenni, amiről mindenféle versenyeken versengünk, jó előre elraktározva az információk mérhetetlen garmadáját, hanem, hogy találkozzon velünk. Találkozzon azzal pici gyerekkel, akit mamája kezét fogva tágra nyílt csodálkozó szemekkel először lépi az Isten házának küszöbét. Találkozzon az elsőáldozóval az Eucharisztiában. Találkozzon a kamasszal, a családokkal, az idősekkel, mindenkivel. Jézus azért lett emberré, hogy találkozzon az emberrel akkor is, meg most is, amikor misztikus módon itt él velünk a világ végezetéig az Eucharisztiában, az Igéjében, meg ott ahol ketten hárman összejönnek az ő nevében. Jézus nem templomi eseményre hív minket, hanem személyes találkozásra. A „templomi eseménynek” is találkozássá kell válnia. Nem a mindenféle barokkos és kacifántos imáinkat akarja meghallgatni, hanem ő maga szeretné elmondani, amit itt és most velünk akar megosztani. Meg azt akarja, hogy kimondjuk, ami éppen a szívünkben van. Valami ilyesmit „Istenem, légy irgalmas nekem, szegény bűnösnek”. Mit akart? Mindenkinek mást és mást. Személyeset, csak neki szólót.
Ahogyan személyesen beszélt Nikodémussal az éjszaka csendjében, vagy az apostolaival az utolsó vacsora mécsfényénél, vagy éppen szót váltott itt, ott akár az írástudóval, akár a hétköznapi emberrel. Ámbár volt, akit szóra se méltatott, mint Heródest, aki produkáltatni akarta.
Jézus mindig a jelenben akar valami fontosat. Itt és most, ebben a pillanatban. Abban a pillanatban, amit most megélek. Tanítása bár örök, mégse maradjon tudás, hanem váljék ezer színű életté. Jézus folyamatosan ahhoz igazodott, aki küldte őt, a Mennyei Atyához. Fontosak voltak számára a csend, az ima percei, órái, amiket az Atyával töltött. Valami ilyesmit vár el tőlem is. Legyenek fontosak az ima percei, órái, amit vele töltök. Hogy egyre mélyebben élem át a vele való kapcsolatot, ismerem meg őt és benne önmagamat.
Ki volt Ő? Mert Jézus nem volt, hanem van. Ő az örök létező.