Megérkezett Ferenc pápa Budapestre

Ferenc pápa Erdő Péter bíboros, prímás és Áder János köztársasági elnök meghívásának eleget téve látogat el hazánkba.

Ferenc pápa szeptember 12-én reggel 7:45-kor a pápai gép fedélzetén landolt a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, ahol Erdő Péter bíboros, prímás, Michael August Blume SVD apostoli nuncius, Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere fogadta.

Hagyományához híven az utazása előtti napokban, szeptember 10-én este felkereste a római Santa Maria Maggiore-bazilikában lévő Salus Populi Romani Mária-ikont, hogy a Szűzanya segítségét és védelmét kérje útjához, és imádkozzon a meglátogatott nemzetekért.

A Szentatya szeptember 12-15. közötti, 34. apostoli látogatása során először Budapestre érkezik, ahol az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséjét celebrálja, a Statio Orbist, majd pedig Szlovákiába, a Felvidékre látogat.

Ferenc pápa személyében huszonegy év elteltével vesz részt katolikus egyházfő nemzetközi eucharisztikus kongresszuson.

Ferenc pápa három éven belül már második alkalommal látogat el hozzánk; mi, magyarok legutóbb 2019. június 1-jén ünnepelhettünk vele szentmisét Csíksomlyón. Magyarországra legutóbb 25 éve látogatott pápa Szent II. János Pál személyében, aki 1996. szeptember 6–7. között Pannonhalmára és Győrbe látogatott.

Ferenc pápa gépe vasárnap kora reggel 6 órakor szállt fel a római Fiumicino nemzetközi repülőtéren.

A Szentatya a repülőgép fedélzetén köszöntötte az újságírókat. Elmondta, hogy ez a búcsúzások útja, ugyanis Guido Marini az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséjén tölti be utoljára a pápai szertartásmester tisztségét, mivel kinevezték püspöknek.

Ferenc pápa kifejezte: nagyon örül annak, hogy újra utazhat, és tudja, hogy sokan várják.

A hivatalos köszöntők után a Szentatya találkozik Áder János köztársasági elnökkel, Orbán Viktor miniszterelnökkel és a katolikus püspökökkel a Szépművészeti Múzeumban. Ezután Ferenc pápa fogadja a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának és a zsidó közösségeknek a képviselőit.

Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus záró szentmiséje, amelyet Ferenc pápa celebrál, 11 óra 30 perckor kezdődik a Hősök terén.

Ezt követően a Szentatya a délután folyamán Pozsonyba érkezik. Háromnapos szlovákiai látogatása során egyházi és világi vezetőkkel, a roma és a zsidó közösség tagjaival találkozik. Ferenc pápa felkeresi útja során Kassa, valamint Eperjes városát, és szeptember 15-én szentmisét tart a sasvári (Šaštín) pálos kegyhelyen.

Ferenc pápa részletes budapesti programja:

  • 07:45 – érkezés a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre
  • 07:45 – hivatalos köszöntő a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren
  • 08:45 – találkozó Magyarország köztársasági elnökével és miniszterelnökével a Szépművészeti Múzeumban
  • 09:15 – találkozó a püspökökkel a Szépművészeti Múzeumban; a Szentatya beszédet mond
  • 10:00 – találkozó a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának képviselővel és Magyarország zsidó közösségeivel a Szépművészeti Múzeumban; a Szentatya beszédet mond
  • 11:30 – szentmise a Hősök terén; a Szentatya ünnepi homíliája és Úrangyala imádsága
  • 14:30 – búcsúceremónia a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren
  • 14:40 – indulás repülővel Pozsonyba

A Szentatya idén eddig csak egy apostoli utat tett, de március 5. és 8. közötti látogatása Irakban történelmi jelentőségű volt. Ferenc pápa programját tekintve mostani apostoli útján is fiatalokat megszégyenítő tempót diktál (ellátogat Budapestre, Pozsonyba, Eperjesre, Kassára és a sasvári kegyhelyre), annak ellenére, hogy alig két hónapja, július 4-én a római Gemelli-klinikán tervezett vastagbélműtétet végeztek el rajta.

Imádkozzunk együtt a Szentatyáért, magyar nemzetünkért és az apostoli út során meglátogatott népekért!

Fotó: Vatican News

Kuzmányi István/Magyar Kurír

Ferenc pápa_1_2Ferenc pápa_1_2
Ferenc pápa_8Ferenc pápa_8
Ferenc pápa_1_9Ferenc pápa_1_9
Ferenc pápa_1_7Ferenc pápa_1_7
Ferenc pápa_20Ferenc pápa_20